Dob utcai transzformátor állomás

Dob utcai transzformátor állomás

1072 Budapest, Dob utca. 10

 

Az épület tervezője: Léstyán Ernő építész (ERŐTERV)

Statikus: Herczegfy Dezső (ERŐTERV)

Technológia: Babonits József

Tervezés: 1963-64, építés: 1965-68

 

Dokumentálás: 2020 február (kb. 240 fénykép)

Fotók: F. Szalatnyay Judit, koncepció: Branczik Márta, munkatárs: Gál Csaba

Képaláírási konzulens:) Pánczél Csaba, Elmű

Az épület dokumentálása a 17. Nemzetközi Építészeti Biennále, Othernity – Modern örökségünk újrakondicionálása című magyar kiállítási projekttel együttműködve készült.

 

Az épület korabeli ismertetése:

L.E. (Léstyán Ernő): Erzsébetvárosi transzformátorállomás, Budapest VII., Dob utca. Magyar Építőművészet, 1970/3 pp. 29-30.

Arnóth Lajos: Megjegyzések a transzformátorállomás kapcsán. Magyar Építőművészet, 1970/3 pp. 31-32.

 

Budapest megnövekedett elektromos energiaigénye a 20. század folyamán mindig újabb és újabb transzformátor állomások építését tette szükségessé. Műszaki okokból ezeket a létesítményeket a város szövetében kellett elhelyezni, és ez természetesen felvetette a város építészeti karakteréhez való viszonyulás kérdését is. Milyen lehet egy ipari épület a város közepén, lakóházak között? A hatvanas évek klasszikus modernizmusban gyökerező szemlélete szerint az épület formai megoldása nem állhat ellentétben funkciójával.  „Az épülettől megkívánt őszinteség és a technikai követelmények egyaránt ellentmondanak annak az álcázó tevékenységnek, amelyre különösen az óbudai alállomás tipikus példa.”– fogalmazott a kortárs elemző, utalva Györgyi Dénes Szentendrei úton álló, harmincas években épült transzformátorházára. Az igazság kedvéért tegyük hozzá, hogy Györgyi a húszas évek végén a Markó utcába saját korának megfelelő, art-deco stílusú trafóházat tervezett. Ahogy ezt tette Léstyán is, aki a modern építészet elvei szerint, egyszerű geometrikus tömegekből építette fel a kompozíciót, a homlokzatfelületeket csak minimális, de annál gondosabban elhelyezett nyílásokkal tagolva.

Az új transzformátor állomások közül először a ferencvárosi épült fel, a Csarnok téren (1965), majd még ugyanabban az évben megkezdték az erzsébetvárosi állomás építését. A környezet és a telekadottságok miatt az épület keretszerkezeteit, födémeit, válaszfalait előregyártott vasbeton elemekből állították össze, a kitöltő téglafalazat és a keresztmetszeti téglaburkolat a helyszínen készült. Az épület fő tömege egyetlen, keskeny oldalára állított téglatest, Dob utcai homlokzatát eredetileg egybefüggő, profilüveg elemekből álló sáv és a függőlegesen egymás fölé helyezett szellőzők sora tagolta. A Rumbach utcából látható, telek felőli homlokzaton a vezénylőszintet négyzet alakú ablakok jelzik(ma már egy téglalappá bővített ablak is van), felettük átalakított, kétszintes nyílássor húzódik, a hozzá kapcsolódó négy műszaki-erkéllyel. A szintenkénti csarnokok csak egyik oldalról kapnak megvilágítást, az 1-2 szint a Dob utcai, a 3-4. szint a Rumbach utcai homlokzat ablaksávjától, így az egyik szintet magasról, a felette levőt pedig alulról éri a fény. Ez a megoldás arra utalhat, hogy a homlokzattagolás nem pusztán a funkcionalitás, hanem sokkal inkább esztétikai döntés következménye, Léstyán így kerülte el az ipari épületekre jellemző monoton ablakkiosztást.

Az ingatlan Rumbach utcai oldalán nyílik a bejárat, az udvaron, az épületen kívül kaptak helyet a 132kV-os transzformátorok. Az épület bejáratának helyét a fekete, polar kvarcit (?) burkolatú kerítésfalon konzolosan kinyúló előtető jelzi. Mivel az állomás távvezérelt, az épületben irodák, szociális helyiségek alig találhatóak, volt viszont két szolgálati lakás a 3. emeleten, ezek kilátását bárki megirigyelhette volna!

 

Galéria

                                                 
     
     

 

Vissza a főoldalra: Virtuális leletmentés