2021 - 60 év alatt a Föld körül | Kiscelli Múzeum

2021 - 60 év alatt a Föld körül

Kategória: 

2021. szeptember 9. - november 21.

Kurátor: Árvai Mária

 

A 60 év alatt a Föld körül című kiállítás folytatása annak az évek óta tartó munkának, melynek során a Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár gyűjteményében őrzött anyagokból kiindulva egyes tárgyakon vagy műcsoportokon, azokhoz kötődő történeteken keresztül elemezzük és mutatjuk be a második világháború utáni időszak magyarországi művészetét meghatározó jelenségeket. Ezúttal a kulturális közvetítés, a nemzetközi kapcsolatteremtés lehetőségeit vizsgáljuk, a kiindulópontunk pedig a Makarius-mappa. Ez a műtárgyegyüttes 2006-ban a New York-i biológus gyűjtőtől, dr. Müller Miklóstól került a gyűjteménybe, tovább gazdagítva az addig is jelentős súlyt képviselő Európai Iskola anyagát. 
A rajzokat, nyomtatott grafikákat a Budapestről véglegesen távozni szándékozó Makarius Sameer egyiptomi származású festő vitte magával 1946-ban. A lapok 60 év alatt jártak Zürichben, Kairóban, Párizsban, Buenos Airesben és New Yorkban, számos kiállításon szerepeltek. Ez volt a kortárs európai fejleményekhez kapcsolódó, s a jelenben érvényes magyar művészet megteremtésére 1945-ben létrejött művészcsoport, az Európai Iskola egyik első próbálkozása, hogy kapcsolatot teremtsen a kortárs művészet nemzetközi képviselőivel. 
A küldetés, a magyar kultúra bemutatása, terjesztése bizonyos szempontból nem járt sikerrel, hiszen a lapok visszatértek keletkezésük helyére, Budapestre. A kiállítás az egyén (művész, gyűjtő) kulturális közvetítési lehetőségeit és annak nehézségeit vizsgálja. Útjuk különböző állomásain máshogy olvasták, értékelték ezeket a műveket, más volt a referenciaháló, mások a hangsúlyok, és eltérő a történeti közeg. Zürichben, Buenos Airesben és New Yorkban sem volt olyan háborús pusztítás és annyi emberáldozat, mint Budapesten. A közvetlenül a háború után, 1945–46-ban keletkezett, néhány kivételtől eltekintve szürrealista, expresszív művek, amelyekben még benne lüktetett a háború borzalma, nehezebben illeszkedtek a konkrét művészet színes, geometrikus absztrakt világába. A Makarius-mappa története a háború utáni magyar absztrakció nemzetközi recepciójának fontos része. A különböző olvasatok bemutatását segítik a Fővárosi Képtár gyűjteményének darabjai mellett a budapesti Szépművészeti Múzeumból és pécsi Janus Pannonius Múzeumból kölcsönzött tárgyak. 
A haladó szellemű külföldi kortárs képzőművészekkel való kontaktusteremtés kísérletei legtöbbször személyes kapcsolatok mentén alakultak. A nemzetközi kapcsolatok kialakításában, Makarius pályájának és gyűjteménye sorsának fordulataiban központi szerepe volt feleségének, Reiner Évának. Művész barátaihoz való kötődéseinek lenyomata az a most először kiállított néhány grafika, amelyek 2014-ben lányától, Leila Makariustól kerültek a Fővárosi Képtár gyűjteményébe. Reiner Éva kapcsolati hálójának feltérképezése, valamint a Müller Miklóssal és feleségével, Jan Keithly biológussal készített interjú segítenek megérteni a kultúraközvetítés történeteiben a nők ezidáig kevésbé hangsúlyozott szerepét. 
 

Aktuális tárlatvezetések: http://kiscellimuzeum.hu/mi_zajlik_epp