A hónap műtárgya július-augusztus



Csernus Tibor (1927-2007): Nádas
1964; vászon, olaj

Fotó: Bakos Ágnes és Tihanyi Bence

Csernus Tibor azon képzőművészek közé tartozott, akik Bernáth Aurél tanítványaként, a posztnagybányai mesterek nyomdokain haladva, a realista ábrázolás talaján lázadtak fel az őket körülvevő világ jobbításáért. Szemlélete fejlődéséhez döntően hozzájárult 1957-es párizsi útja, amelynek során megismerkedett a modern francia művészet eredményeivel. Évekig a kritikusok által „szürnaturalistának” nevezett irányzat vezetőjének számított.

Képünk ennek az irányzatnak jellegzetes darabja. A változatos eszközökkel – szivacs, festőkés, borotvapenge stb. – létrehozott felületen jól megférnek az érzéki gesztusfestészettel a sokszorosító grafika egyes fogásai vagy éppen a kollázstechnika. Csernus ekkoriban festett felületeit a tiszta, élénk színmezőkben szinte válogatás nélkül kiterjedő, szürrealisztikus részletezés teszi igazán jellemzővé, amely más-más jelleget kölcsönöz az ábrázolt alakok, tárgyak egészének és részeinek. Így az is lehetővé válik, hogy a látványelemek korántsem csupán önmagukat jelentsék. Látszólag idilli jelenetben gyönyörködhetünk: nyári tó tükre fölé épített stégen vidám összejövetel zajlik. Figyelmesebben nézve azonban kiderül, semmi sincs „rendben”, közel s távol sem. A magasra tolt látóhatár – s már a címadás is – az előtérben gomolygó, elmocsarasodott, náddal benőtt, teleszemetelt tómellékre irányítja figyelmünket. A hínáros vízben elsüllyedt csónak és holttest lebeg, fölöttük pedig, a hevenyészve összeácsolt pallón a mulatság őrjöngő bacchanáliává fajul. Mindez hűen tükrözi az elveszett forradalom után, az 1960-as évek elején hallgatólagosan létrejött társadalmi kiegyezést a kádári államvezetéssel. S az erkölcsi számvetést kíméletlen önkritikával toldja meg a festő: a virtuóz módon megformált, hentespultra emlékeztető orgiában az ő képmása is megjelenik, mintha azt sugallná: itt senki élő nem bűntelen.

Csernus Tibor kérlelhetetlen éleslátása hamar összeütközéshez vezetett a politikai hatalommal, kiállításait intézményesen ellehetetlenítették. Még e kép megfestésének évében sor került a szakításra is: a művész – több eredménytelen kísérlet után – megkapta a kiutazási engedélyt Franciaországba, ez viszont egyúttal Magyarországról való kiutasítását is jelentette. Párizsban telepedett le, világszerte sikeres festőként folytatta pályáját, eközben festői világa oldottabbá, de egyszersmind hagyományosabbá vált, érdeklődése mindinkább a megelőző századok mesterei felé fordult. Magyarországi működésével tehát „szürnaturalista” korszaka is lezárult.