Gyűjtemény | Kiscelli Múzeum

Gyűjtemény

Kategória: 

ÚJKORI VÁROSTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY

 

Bútor-, Hangszer-, Óra- és Kályhagyűjtemény

A Fővárosi Múzeum bútorgyűjteményének létrehozását Bárczy István főpolgármester maga kezdeményezte 1907-ben, egy általa a Réthy Zsigmond-féle régiségkereskedésben kiszemelt Vogel-zongora megvásárlásával. A gyűjtemény az első világháború előtt első sorban az ipartestületek által odaajándékozott céhládákkal gyarapodott. Ebben az időben kezdte gyűjteni a múzeum a 18. század közepétől a 19. század végéig tartó időszakban készített pest-budai álló-, kandalló-, zseb- és utazóórákat, amelyekből ma az ország legjelentősebb gyűjteményét tudhatja magáénak. A bútorok és kályhák módszeres gyűjtésére a két világháború között különös figyelmet fordított a múzeum. Az ekkor lebontott Tabán házaiból értékes 18. századi kályhák kerültek a gyűjteménybe. A Fővárosi Múzeum bútorgyűjtése elsősorban a biedermeier kor emlékeire irányult: számos hiteles pesti asztalosmunka került ekkor a múzeumba, amelyek közül sajnos nem egy a második világháború pusztításának esett áldozatul. A múzeum az 1960-as évek végétől kezdve gyűjti az akár a készítő személye, akár a használat helye szerint a fővároshoz köthető hiteles bútoremlékeket. A Kiscelli Múzeum bútor- és kályhaállományának több mint fele a Schmidt Miksa lakberendezőcég hagyatékából származik. Kiváló minőségű rokokó és neorokokó cserépkályhák mellett különféle történeti stílusok kiváló minőségű kópiáiból és a 20. század elejéről származó szecessziós bútorokból tevődik össze a bútorgyűjtemény ezen része. A Budapesten készített hangszerek gyűjtése az 1960-as évek óta vált rendszeressé a Kiscelli Múzeumban. Kiemelkedő darabokat őriz a gyűjtemény a Stowasser fúvoshangszer-gyártól, Schunda Vencel Jakab cimbalomkészítőtől, Johann Pachl zongorakészítőtől, valamint a Thék Endre bútor- és zongoragyártól.

 

Életmódtörténeti Gyűjtemény

A gyűjtemény egy közel 3800 tárgyból álló anyagcsoportot takar. Az Életmódgyűjteménybe került többek között az értékes pipagyűjtemény, a kegytárgyak és szentképek, az apácamunkák, az első és második világháborús katonai emléktárgyak, a patika edények és kellékek, valamint egyéb, Budapest történetéhez szorosan kapcsolódó emléktárgyak. Utóbbiak közül kiemelkedő az a díszoklevéltartó tok, melyet Bachruch Károly ékszerész és ezüstműves műhelyében készíttetett a főváros I. Ferenc József uralkodásának 50. évfordulójára. Az 1970-es évektől új gyűjtési szempont, a városi életmód reprezentálása került előtérbe. A városi háztartások mindennapjainak a bemutatását szolgálják a különféle konyhai eszközök, edények és háztartási kellékek. Az elmúlt évszázad csomagoláskultúrájába pillanthatunk be a budapesti kereskedőcégek és gyógyszertárak dobozain, csomagolóanyagain keresztül. Külön gyűjteményrészt alkotnak a higiéniával, tisztálkodással kapcsolatos tárgyaink, mint például a fürdőkádak, szappanok, borotvák, borotvaszappanok, pengék és élezők, pipere eszközök, tükrök, WC-ék, bidék, úti piperebőröndök, valamint a Jungfer Gyula által 1880 körül készített kovácsoltvas mosdóállvány.

A táncrendek, a táncvigalmakon megjelenő hölgyek fontos báli kellékei, is ebben a gyűjteményben kaptak helyet. A gavallérok jó előre aláírásukkal foglalták le választottjuk egy-egy táncát: a négyest, a keringőt vagy a csárdást. Az évadnyitó bált évtizedeken át a jogászok szervezték. Rangos eseménynek számítottak a katonai tiszti kaszinók, a különféle szakmai körök, szervezetek, ipartestületek táncvigalmai. Külsejükben magukon hordozzák az igényes kivitel és megmunkálás magától értetődő szükségességét. A táncrendek a 19. század végétől már külső formájukban is kifejezték a rendező fél mibenlétét. A hajósok kis csónakkal, a korcsolyázók a téli sportok eszközeivel díszítették a táncrendet. Étvágygerjesztően szellemesek a cukrászbálok évről évre változó táncrendjei, amelyekhez báli ajándékként hol parányi habüst és habverő, hol apró sodrófa kapcsolódik.

Tovább a gyűjteményi adatbázisra ►

 

Építészeti Gyűjtemény és Épületelem-gyűjtemény

A Kiscelli Múzeum egyik legjelentősebb tárgyegyüttese mintegy 35 000, elsősorban budapesti vonatkozású tervet őriz, de ezen felül fényképek, makettek, albumok, épületdíszítő kő- és fémelemek, utcatáblák, háztáblák is tartoznak műtárgyai közé. A gyűjtemény nem csak a tárgytípusok, hanem az egyes tárgyak eredete szempontjából is sokszínű. Már alapításának első éveiben is sok építészeti vonatkozású terv, látkép került ajándékozás vagy vétel útján a múzeum birtokába, de az önálló építészeti gyűjtemény tulajdonképpen az 1960-as években alakult ki, önálló leltári nyilvántartása 1965-től van a gyűjteménynek.

Legkorábbi épületterveink a 18. század végéről származnak, a legújabbak az 1996-os Budapesti Expóra készültek. A főváros 19. századi építészettörténete szempontjából igen fontosak a klasszicizmus mestereinek (Pollack Mihály, Hofrichter József, Hild József, Kasselik Ferenc és a Zitterbart család) munkái , illetve több pesti középület (a pesti Német Szinház és Vigadó, a Polgári Lövölde, a Lipótvárosi Templom) tervlapjai. A múlt század második feléből a korszak kiváló építészeinek (Feszl Frigyes, Steindl Imre, Schulek Frigyes, Hauszmann Alajos, Ybl Miklós) tervrajzai gazdagítják a gyűjteményt. Kiemelkedő jelentőségű az Operaház, a budavári Mátyás templom és a Halászbástya valamint a budai Királyi Palota több ezer terve: az építéstörténeti kutatásokhoz nélkülözhetetlen szakanyag.

Fontos helyet foglalnak el a gyűjteményben az építész-hagyatékok: a már említett, több ezer darabot magába foglaló Schulek tervanyagon kívül, Schickedanz Albert, Kismarthy-Lechner Jenő, Maróti Géza, Foerk Ernő, Lessner Manó, Árkay Aladár és Bertalan, Györgyi Dénes, Gerlóczy Gedeon és mások hagyatéka. Az 1945 utáni tervekből számszerűen nem jelentős ugyan a gyűjtemény anyaga, de a korszakból kevés igényes tervrajz került közgyűjteményekbe, így ezek jelentősége nagy. Ilyen például az Óbudai Kísérleti Lakótelep homlokzatrajzainak reprezentatív célra készült akvarell sorozata, ami korábban egy kiállítás alapját is adta.

 

Fényképgyűjtemény és Képeslapgyűjtemény

A múzeum egyik legismertebb, számszerűen legnagyobb, mintegy 200 ezer műtárgyat őrző gyűjteménye a Fényképgyűjtemény. A gyűjtemény profilját meghatározó, topografikus elv alapján rendezett város- és utcaképek az 1860-as évektől kezdve dokumentálják Budapest fejlődését, városképének változásait. A képek az egyes korszakok legnevesebb fővárosi fényképészeinek (Klösz György, Erdélyi Mór, Weinwurm Antal, Müllner János, Balogh Rudolf, Seidner Zoltán, Szőllősy Kálmán, Szendrő István) alkotásai. A képek rendkívül változatos témájúak, éppúgy bemutatják a 19. század végén a régi belváros átalakítását, mint a 20. század első évtizedeinek városépítési programjait, és képet adnak olyan eltűnt városrészekről, mint a Tabán vagy a régi Óbuda. Klösz György fotográfiái közül ki kell emelni azt a mintegy 1200 darab üvegnegatívból álló együttest, amelyet a Klösz-család nyomdájának utóda, az Offset nyomda adott át a múzeumnak. Több tízezer fényképnegatívot tartalmaz az egykori Budapesti Városépítési Tervező Vállalat (BUVÁTI) fényképarchívumának anyaga. Az utcaképek és építészeti fotók többek között az 1956 utáni újjáépítés és az ezt követő városrendezés előtti Budapest utcáit, tereit ábrázolják. A városképek mellett már 1900-as évek elejétől megindult a fővárosi vonatkozású eseményekről készült fényképek gyűjtése is.

 

Játékgyűjtemény

A gyűjtemény kialakítása az 1980-as években indult meg és a szisztematikus gyűjtés eredményeként már országosan elismert helye van a történeti kisgyűjtemények sorában. Gyűjtési koncepcióját tekintve a játéktörténeti szempontok figyelembe vételével elsősorban az életmódtörténeti anyagot egészíti ki a gyermek nézőpontjából. A tárgyegyüttesen belül kiemelt értéket képvisel a porcelánfejű babagyűjtemény Anna Margit hagyatékából, valamint a különböző budapesti családok tulajdonából származó fiú és leány játékok is. A különböző korszakból származó játékok magukon viselik az adott történeti és társadalmi környezet stílusjegyeit, s ezért különleges kultúrtörténeti értékkel bírnak. A gyűjteményben babák és mackók, állat figurák, bababútorok és edények, építő-, oktató- és ügyességi játékok, járművek, sportszerek, kirakós és társas játékok, lemezjátékok és vasutak, valamint mese- és ifjúsági könyvek is találhatók. A gyűjtemény egyik legöregebb darabja egy az 1880-as évekből származó Laterna Magica.

 

Kerámia-, Üveg- és Ötvöstárgy-gyűjtemény

A gyűjtemény a fővárosi üveg- és kerámiaművészet sajátos keresztmetszete. A tárgyak sora az 1785-ben létesült első budai kerámiagyár termékeitől kezdődően - jellemző alkotásokon át - az 1970-es évekig terjed. A Kuny Domokos gyárából kikerült majolika és "finom kőedények", "márványfajanszok" hű tükrei a kor - 18-19. század fordulója - hazai technikai és művészi színvonalának. A lassan induló magyar üvegipar ellenében sikeresebbek az osztrák és cseh kezdeményezések. Csak az 1820-as években cseh területről Pest-Budára érkezett Piesche József tehetsége tudja ellensúlyozni a külhoni technikai fölényt. Alkotásainak néhány érdekes darabját őrizzük. A színes, zománcfestésű városképes üvegpoharak is ekkortájt váltak divatossá. A bécsi gyártmányokat pest-budai városképekkel díszítik. A képek metszetek alapján készültek, s így e tárgyak egyben értékes kortüneti források. Hasonló jellegűek a 19. század első felében készült bécsi, ún. Alt-Wien porcelán csészék is, melyeket pest-budai városképekkel díszítettek. A 19. század második felében, Budapest nagyléptékű fejlődésével párhuzamosan, a tárgykultúra is gazdagodik, s alapot teremt az üveg- és kerámiaipar tömegtermeléssé válásához. Gyűjteményünkben több, különleges szépségű díszkerámia is található, melyek Fischer Ignác, majd – 1890-1910 között – Fischer Emil gyárában készültek. A pécsi Zsolnay-gyár virágkorát néhány szép díszkerámia őrzi.

A gyűjtemény másik gerincét a 18-19. századi pesti, budai és óbudai céhekben dolgozó mesterek ezüstmunkái képezik. A gyűjtemény első darabja egy ismeretlen bécsi ötvös által készített cukortartó a 19. század elejéről, Toldy László főlevéltárnok ajándékaként került 1896-ban a főváros múzeumába. 1909-ben kezdődött meg a gyűjtemény tudatos gyarapítása. Ebben az évben 18 tárgyat vásároltak, s ezek közül már 16 pesti és budai ötvös alkotása volt. A szakszerű gyarapítás eredményeként, többek között Szentpéteri József, Pasperger János, Müller György, Laky Károly, Czigler Pál Ferenc, Goszmann György, Giergl Alajos míves használati tárgyai és ékszerei találhatók ebben az együttesben.

 

Cégér Gyűjtemény és Műszaki Gyűjtemény

A műszaki gyűjtemény több gyűjteményi részre bontható. Jelentősebb gyűjteményi egységek a fegyver-, a Ganz, valamint az ipari gyűjtemény. A kisebb tárgyegységek közé tartoznak a mezőgazdasági, híradástechnikai, film és fotóeszközök, az orvosi műszerek, a különböző mérőeszközök, kéziszerszámok. A gyűjtemény számos érdekes tárgyat őriz. Ilyen például a Zipernovszky Károly, Déri Miksa és Bláthy Ottó szabadalma alapján 1885-ben készült transzformátor. A nyomdatörténet értékes darabja az a Columbia típusú nyomdagép, amellyel az 1848-as forradalom során a Landerer és Heckenast nyomdában a Nemzeti dalt és a 12 pontot nyomtatták. A Műszaki gyűjtemény őrzi Clark Ádam távcsövét, amelyet a Lánchíd építésekor használt, továbbá a Johann Nusspicker által a régi pesti városháza számára készített harangot.

 

Néprajzi Gyűjtemény és Kisipari Gyűjtemény

A Kiscelli Múzeum egyik legfiatalabb gyűjteménye a néprajzi. Kialakítása 1971-ben kezdődött, elsősorban a régi Óbuda átépítéséhez kapcsolódva, az egykori parasztpolgári kultúra és életmód dokumentálása, illetve tárgyi emlékeinek megmentése céljából. Ezzel párhuzamosan klasszikus értelemben vett néprajzi tárgyak gyűjtésére került sor, melynek során számos használatát vagy szerkezetét tekintve érdekes tárgy került a gyűjteménybe. Így például a hat méter hosszú és három méter magas, Óbudáról származó szőlőprés vagy egy "kivetkőző", azaz népviseletét modern ruházattal felcserélő rákospalotai asszony öltözetei. Önálló gyűjteményt alkotnak különböző kismesterségek szerszámai és műhelyberendezései. Az asztalosságtól a művirág készítésig sokféle, összesen harminckét iparág több-kevesebb eszköze található múzeumunkban.

Az egykori Cégérgyűjtemény ma már szintén a Néprajzi Gyűjtemény részét képezi. A cégér egy-egy mesterség, foglalkozás, műhely jelölésére szolgáló jelképes tárgy volt. A legtöbbször a mesterségre, foglalkozásra, műhelyre jellemző készítmény vagy használati tárgy, eszköz (például patkó, kulcs, kesztyű, borbélytányér) kicsinyített mását ábrázoló cégérek Pest-Buda, Óbuda, majd Budapest élénk kereskedelmi és kisipari életének értékes emlékei. Segítségükkel a 19. közepétől egészen az 1980-as évekig jeleníthető meg a város boltjainak és kisipari műhelyeinek tevékenysége. Gyűjteményünk kiemelkedő darabja az egykori Régiposta utca 9. szám alatt működő "Aranykéz" vendégfogadó cégére, a Széna téren üzemelő Fuchs Keresztély-féle dohánykereskedés indiánt ábrázoló fa szoborcégére, a Buda-Újlakon üzemelő "Három Huszár" vendéglő neobarokk cégére, a Váci utcai "Arany Elefánt" fűszerkereskedés cégére, a Kristóf téri "Szent Kristóf" patika cégtáblája, valamint a Fő utcában működő "Vörös rák" fűszerkereskedés cégére.

Tovább a gyűjteményi adatbázisra ►►►

 

Plakátgyűjtemény

A gyűjtemény mintegy tízezer tételből áll, jelentős részét az egykori Budapest Székesfővárosi Hirdető Vállalattól származó anyag alkotja. A plakátgyűjtemény egyedülálló képet ad a 20. századi Budapest történetéről. Bepillantást nyerhetünk a "boldog békeidők" sportéletébe, színházainak világába. Végigkísérhetjük a két világháború közötti időszak magyar filmsikereinek születését, az első világháborús propagandához, a Tanácsköztársasághoz, majd a trianoni békeszerződést kísérő tiltakozáshullámhoz kapcsolódó plakátokon keresztül pedig a politikai plakát műfajának létrejöttét is. A kultúra és a politika kettősége végigvonul a gyűjteményen a század elejétől egészen a rendszerváltozásig. Idővel a szöveg mellett a képek szerepe egyre fontosabb lett és a század minden művészeti irányzata feltűnik a műveken az avantgárd újítástól a hiperrealizmusig. Különösen értékesek az 1914 előtti plakátok, valamint az ismert festők és grafikusok – Rippl-Rónai József, Vaszary János, Tornai József, Faragó Géza, Márk Lajos, Biró Mihály és Bortnyik Sándor – által készített plakátok.

 

Textil- és Zászlógyűjtemény

A textilgyűjtemény több mint háromezer, elsősorban a 19-20. századból származó viseletet, divatkelléket és lakástextíliát őriz, amelyek a főváros lakóinak hétköznapjaiba és ünnepeibe engednek bepillantást. A legrégebbi tárgyunk egy 18. század végi női díszruha derék, a legújabbak a MADOK kortárs gyűjteménygyarapítási projekt részeként megszerzett darabok: Abodi Dóra 2010-es tavasz-nyári kollekciójának egy ruhája a hozzá tartozó táskával, valamint Konsánszky Dóra és az Artista táskái szintén 2010-ből. Az elmúlt évtizedben különös hangsúlyt fektettünk a Budapesthez köthető, 1945 utáni műtárgycsoportok felkutatására és begyűjtésére, valamint a kortárs textilek gyűjtésére. Így a mindennapok tömegkonfekciójától (például a Május 1. Elegant Ruhagyár vagy a Vörös Október Ruhagyár kabátjai) az egyedi kisipari technológiával készült műtárgyakon át egészen a szocialista időszak kiemelkedő ruhatervezőinek (többek között Ökrös Zsuzsa, Záhonyi Lujza, Mészáros Éva) hagyatékáig őrzünk alkotásokat. Értékes gyűjtemény-együttest képeznek Blaha Lujza jelmezei, kellékei, a Lyka Lepora család biedermeier öltözetei és kiegészítői, az 1930-as évek magyaros ruhamozgalmának vezéralakja, Tüdős Klára által tervezett öltözetek, valamint Farnadi Ilonka ugyanezen időszakban készült ruhatervei. A zászlógyűjtemény legértékesebb tárgyai a 18-19. században készült céhzászlók, melyek az ország második legnagyobb céhzászló-együttesét alkotják. Ezenkívül ipartestületi zászlók, nemzetőrségi és hadizászlók, egyleti, egyházi és pártzászlók, koronázási zászlók, valamint az amerikai emigránsok néhány ajándék-zászlója gazdagítják a kollekciót.

 

Térkép-, Kézirat- és Nyomtatványgyűjtemény

A gyűjteményben található látványos helyszínrajzok, áttekintő térképek és felmérések Budapest városfejlődésének szakaszait mutatják be. A térképállomány jelentős része szép rajzolatú, egyedi kéziratos térkép. A 18. századból származó határtérképek Pest, Buda és Óbuda területének változásait ábrázolják. A gyűjteményben található a legrégebbi ismert Pest térkép a 18. század elejéről. A gyűjtemény nagyobbik része nyomtatott térképekből áll. Ilyen például Carl Vasquez gróf Pest-Budát ábrázoló színes keretképes térképsorozata 1837-ből vagy Lipszky János négyszelvényes Pest-Buda-Óbuda térképe 1810-ből. A Kézirattárba ritkán kerül nagyobb, összefüggő dokumentumcsoport. Kiemelendő azonban a pesti, budai és óbudai céhek iratanyaga, amely a 20. század elején került a múzeumba. Érdekes ipartörténeti forrást jelentenek a Mazzucato-Roscogni-féle selyemgyár működésére vonatkozó iratok. A Kézirattár ugyanakkor olyan, kevéssé ismert egységeket is tartalmaz, mint például Széchenyi István levelezésének egy része. A nyomtatványtár legrégebbi darabja az 1492-ből származó Schedel-krónika. Jelentős az 1848-49-es forradalom és szabadságharc nyomtatványanyaga, valamint a játékkártya-gyűjtemény. Érdekes társadalomtörténeti forrást képvisel a Janny Gyula orvosprofesszor és családja által használt házikönyvtár.

Tovább a gyűjteményi adatbázisra ►►►

 

KÉPZŐMŰVÉSZETI GYŰJTEMÉNY (FŐVÁROSI KÉPTÁR)

 

Festészeti Gyűjtemény

A festmények gyűjtése már a 19. század utolsó harmadában megkezdődött a főváros részéről. A Székesfővárosi Képzőművészeti Bizottság kezdetben „polgári arczképcsarnok” létrehozását javasolta, majd 1884-ben városképpályázatot írtak ki. A gyűjtemény 19–20. század fordulójáról származó anyagát meghatározza ez a két műtárgycsoport: a város történetéhez kapcsolódó jelentős személyiségek portréi, illetve a várost és környékét, annak változásait bemutató tájképek. Ehhez kapcsolódott a 20. század elejétől a fiatal művészek alkotásainak gyűjtése, amelyet már nem főként a tematika, hanem a művészi minőség is befolyásolt.

Az 1933-ban, a Károlyi Palotában megnyitott Fővárosi Képtár már a 19–20. századi magyar festészet nívós keresztmetszetét tudta bemutatni, a 20. század közepére pedig az egyik legjelentősebb magyar festészeti gyűjtemény lett. A Fővárosi Képtár második világháború idején jelentős veszteségeket szenvedett. 1953-ban államosították, 1957-ben pedig az újonnan alakuló Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményeibe olvadt be műtárgyanyaga. 1959 végétől a Fővárosi Tanács határozata nyomán újraindult a képzőművészeti gyűjtés a BTM-en belül. A gyűjteményben dolgozók generációkon keresztül törekedtek a gyűjteményezéssel lefedni a magyar festészet történetének minden korszakát. Emellett a kortárs festészet különböző irányzatai is hangsúlyos teret kaptak mind a kiállítási programban, mind a gyarapításban.

 

Grafikai Gyűjtemény

A Grafikai Gyűjteményt mintegy hatezer darab papírhordozóra készült grafika alkotja, amelyek – a Fővárosi Képtár történetével összhangban – egymástól élesen nem elváló tematikus egységekbe rendeződnek: a várostörténeti és a városi vonatkozású tárgyak mellett a gyűjteményben komoly értéket képvisel a körülbelül két-háromezer lapot számláló képzőművészeti egység, amely további két részre tagolható: történeti és kortárs anyagra. Műfajok és technikák tekintetében is változatos a gyűjtemény: a hagyományos rajzi és sokszorosított grafikai technikák mellett miniatűrök, albumok és fotóalapú munkák egyaránt megtalálhatók.

A várostörténeti anyag jellemző témái a városi látképek, a jelentősebb eseményeket ábrázoló rajzok, a főváros társadalmi, politikai vagy szellemi életében fontos szerepet játszó személyek arcképei a 18–21. századig. A vizuális dokumentációként felfogott városképek és portrék gyűjtése a fotó megjelenésével és elterjedésével háttérbe szorult.

Az esztétikai szempontú gyűjtés a Fővárosi Képtár újjászervezésével párhuzamosan, az 1960-as években vett nagyobb lendületet. Ennek oka a grafikai művek viszonylagos olcsósága mellett a műfaj hatvanas és hetvenes években tapasztalható virágzása volt. Tudatos bővítésének köszönhetően a grafikai tár mára átfogó képet képes adni a huszadik századi magyar képzőművészetről. Az egyedi grafikák a Fővárosi Képtár gyűjteménygyarapításának ma is a homlokterében állnak, különös hangsúlyt fektetve a kortárs művészektől való vásárlásra, előnyben részesítve a főváros múltbeli és mai történetéhez kötődő műveket.

 

Metszettár

A mintegy tízezer lapot őrző Metszettár a Grafikai Gyűjtemény társgyűjteményeként Budapest topográfiájának, területváltozásának, külső arculatának sokszorosított grafikai ábrázolásait és a főváros történetében jelentős szerepet játszó emberek portréit őrzi a 15. századtól a 20. század közepéig.

A fotográfia széles körű elterjedése előtt a városi környezet, a fontos események és a köztiszteletben álló személyek vizuális dokumentálása és nyilvános közvetítése sokszorosított lapok révén történt. A 19. század végén a főváros múzeumának adományozott magánkollekciókkal megalapozott gyűjtemény mindmáig e tárgycsoport egyik legfontosabb tárhelye – a korai vedutáktól Buda 1868-os visszavételének ostromkép sorozatain át Budapest kiépüléséről tudósító, egyre szélesebb körben terjesztett ábrázolásokig. Az időrendi és tematikus rendbe sorolt anyag az 1950-es évek után kortárs művekkel már nem bővült, a gyarapítás a történeti jelentőségű lapokra irányul.

 

Szobrászeti Gyűjtemény

A Fővárosi Képtár jelenleg csaknem ezer művet számláló Szobrászati Gyűjteményének alapja a 19. században jött létre, amikor is a főváros mecénási tevékenységének köszönhetően megkezdődött a képzőművészeti gyűjtemény kialakítása. A gyűjtés célja kezdetben egy budapesti vonatkozású szobrászati gyűjtemény kiépítése volt, azonban az 1910-es években a várostörténeti szempontú gyarapítási modell mellett hangsúlyossá vált a modern, kortárs irányzatok felé történő nyitás is. 1953-ban törés következett be a gyűjtéstörténetben, ezt követően az autonóm képzőművészeti alkotások gyűjtése csak 1960-ban indult újra. A szoborgyűjteményben őrzött legkorábbi alkotások csoportját a 18. században készült várostörténeti jelentőségű képzőművészeti anyag alkotja. A szoborgyűjtemény alakulását is meghatározó gyarapítási koncepció fő célkitűzése a korabeli kortárs szobrászati alkotások gyűjtése mellett a 19. századi, valamint a 20. század eleji modern irányzatok alapvető műveinek utólagos pótlása volt. Az 1980-as évek végén és az 1990-es évek elején a művészettörténeti kánon megváltozását követően a 60-as, 70-es évek nem hivatalos művészetét reprezentáló darabok is helyet kaptak a gyűjteményben. A szoborgyűjtemény gyarapításának irányát ma is markánsan meghatározza a kortárs művészektől történő vásárlás.

A gyűjtemény egyik különlegességét a fővároshoz kötődő, köztéri vonatkozású szobrászati anyag adja. A Fővárosi Képtár mindenkori gyűjteménygyarapítása szempontjából fontos tényező a Budapesten felállított szobrok és emlékművek kismintáinak felkutatása, valamint beszerzése is. A szobormodellek mellett a gyűjteményt számos, egykor a főváros arculatát meghatározó épületdíszítő funkciót ellátó plasztika, valamint köztéren felállított szobor is gazdagítja.

A Fővárosi Képtár mára országos gyűjtőkörű szobrászati gyűjteménnyel büszkélkedhet. A mediálisan és technikájukat tekintve is igen heterogén műtárgyegyüttes darabjai reprezentatív képet rajzolnak ki a 18. századtól a 21. századig terjedő időszak szobrászati tendenciáiról.

 

Éremgyűjtemény

Az érmek mint műtárgyak gyűjtése egyidős a modern muzeológiával. Miután az 1880-as években elhatározták a főváros saját hatáskörű műgyűjtését, a Fővárosi Múzeum 1907-es megalakulásakor is kerültek be éremtárgyak, amelyek 1920-tól a Székesfővárosi Képtár gyűjteményének részét alkották. A kezdeti darabokat – több, más jellegű műtárggyal együtt – nagyrészt Toldy László főlevéltárnoknak köszönhetjük. Az I. világháború után a vásárlási kör kiszélesedett. Az alkalmi magánszemélyeken kívül olyan neves régiségkereskedőktől, műgyűjtőktől vásárolt a múzeum érmeket, mint Schmideg Alfréd, Spitzer Jenő, Procopius Béla, Nuber Károly, Fejér József vagy Gosztonyi József. A II. világháború után megváltozott a műtárgybeszerzés rendszere és jellege, főszereplővé lépett elő a mindenkori városvezetés. Az 1956 után újjászerveződő fővárosi képzőművészeti gyűjtemény nagyrészt megörökölte az 1950-es évek elején megszüntetett régi Fővárosi Képtár érmeit. A régi magángyűjtemények még meglévő darabjain kívül ekkor már elsősorban fővárosi rendelésre készült éremtárgyak kerültek a múzeum gyűjteményébe. Ez a gyűjtési jelleg az 1989-es rendszerváltás után is folytatódott. Az 1950-es évektől fogva a Melléktermék- és Hulladékhasznosító Vállalat (MÉH) telepeiről, valamint különböző ásatásokról is hoztak be érmet a muzeológusok.

A mintegy hatezer darabos gyűjteményben számos témakör megjelenik, Buda 1686-os felszabadulásától kezdve napjainkig. Találkozhatunk többek között koronázási érmekkel, az 1848–1849-es szabadságharchoz és az I. világháborúhoz köthető érmekkel, városvezetési és egyesületi emlékérmekkel, jelvényekkel, fővárosi bárcákkal, zsetonokkal. Számos, a magyar történelemhez kapcsolódó uralkodói vagy uralkodóházi emlékérmet is tartalmaz a gyűjtemény. A témakörök közül kiemelkedik a sport. A sportegyesületek és sportesemények díj-, jutalom- és emlékérmeinek, jelvényeinek száma meghaladja a hétszázat, ezzel a Magyar Nemzeti Múzeum és a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum után a Fővárosi Képtár birtokolja a legtöbb fővárosi sportérmet. Jelentős a művészi célú érmek létszáma és kvalitása is. A gyűjtés lehetőleg kapcsolódik az egyes művészek más, ismertebb alkotásaihoz. Szép példája ennek a törekvésnek a múzeum gyűjteményében Beck Ö. Fülöp Kurucfeje, amely a művész szintén a Képtárban megtalálható szobrának változata.

 

A BTM Kiscelli Múzeum gyűjteményeiből épülő nyilvános adatbázisban ma elérhető műtárgyrekordok száma: 3.689 db
Tovább az teljes adatbázisra ►►►