Reflexiók. Zankó Tamás kiállítása

Reflexiók. Zankó Tamás kiállítása

Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár2017. október 17. – november 26. 

A Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár, a Budapesti Francia Intézet és az Association Zanko Tamas kiállítása. 

November 15. és 21. között a múzeum átmenetileg zárva tart.

Megértésüket köszönjük!

 

A pop art festményektől az environmentekig és a festékszóróval viaszolt vászon felületre készült sablonnyomatokig, a kiállítási és színpadi dekorációtól az autonóm művekig számos stílusban, műfajban, a legkülönbözőbb technikákkal alkotott Zankó Tamás, akinek a munkái először kerülnek a hazai közönség elé a Kiscelli Múzeum Templomterében.   

 

Zankó Tamás: A sír, 1972/2007

A művész az 1956-os eseményeket követően hagyta el Magyarországot, 1957-ben Párizsban telepedett le, ahol 2009-ben bekövetkezett haláláig élt és alkotott. Műterme 2007-ben leégett, számos műve megsérült, vagy végképp a tűz martalékává vált. 

 

Párizsba érkezve az École des Beaux-Arts festészeti, majd az École des Arts Décoratifs színházi szakára iratkozott be, s hamarosan díszletek és jelmezek tervezésére kapott megbízásokat. A 60-as évek elején tért vissza a festészethez, a lírai absztrakció és a pop art szellemében alkotta műveit, melyeket az 1963-as és 1965-ös párizsi biennálén is bemutatott. Kiállított Ben Vautier, Jean Le Gac, Christian Boltanski csoportjával is. 1969-ben a párizsi Amerikai Kulturális Központban (Centre Culturel Américain) megrendezett Work in Progress című csoportos kiállításon Work in Process címmel egy performanszt mutatott be, melynek során egy sírt ásott ki, s ebbe temette dobozban lévő ecseteit – jelezvén, hogy a táblaképfestészet ideje lejárt. Az eseményről Boltanski által készített fotókat beépítette A sír című – e kiállításon is látható – kompozíciójába. 

 

Konceptuális korszaka hamar lezárult, kifejezési igénye más utakra vezette. Pályája 70-es évektől tartó szakaszában az önreflexió, a művészet és a kultúra történetének sajátos, szubjektív értelmezése foglalkoztatta. A kettős jelentésű réflexion kifejezés innentől művészete kulcsfogalmává vált: folyamatos ön- és múltértelmezése, újra és újra elővett, más és más kontextusba kerülő motívumok sorozatában öltött formát, portrékat és önarcképeket különböző művekben újra elővett, és felhasznált. A visszatükrözésnek megfelelő hordozó a Jok lett, ami egy vastag, viaszolt vászon, amelynek sötét felületén visszaverődik a környezet, folytonosan változó viszonyt kialakítva az ábrázolással. A kép így sosem válik lezárt egésszé, újabb és újabb reflexiókat foglalhat magában; mindig „nyitott mű”. A motívumok variálására és újraértelmezésére alkalmas technika, a pochoir (sablonnyomat) a múlt átírásának végtelen lehetőségét hordozza: az emlékezet, a művészi identitás, a folytonos öndefiníció a változékony látványban, a rétegzett struktúrákban egymásra épül. A fő motívumok – mint a zenében – a művészt foglalkoztató gondolatok, témák tükörképei: gyermekkor, emlékezet, mitikus helyek és személyek, nagy elődök, csendéletek. 

Zankó Tamás: A holtak szigete, 1973

 

A barokk festészetet idéző sötét alapon felvillanó fények, a clair-obscur hatás állandó színpadiasságot kölcsönöz képeinek, teatralitás iránti érzékét színházi díszlettervezőként azonban ritkán volt alkalma megmutatni. Kivétel ez alól az 1978-as strasbourgi Opéra du Rhin Kékszakállú herceg vára, és az 1984-ben Gaál István által rendezett Orfeusz operafilm. A párizsi építészetre vonatkozó reflexióiban a Les Halles mély árka antik amfiteátrummá válik, a Place de la Bastille-ra pedig Opera-hajó kerül. 

 

Zankó Tamás alkotásai jelen vannak a Fonds National d’Art Contemporain gyűjteményében, sablonnyomattal készült munkáit, városi falfestményeit az utóbbi időben a street art új generációja fedezte fel, elődjüket ismerve fel az alkotóban.  

 

 

Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár 

1037 Budapest, Kiscelli utca 108.

+36 1 388 78