1971 | Kiscelli Múzeum

1971

 
1971. Párhuzamos különidők
 
Meghosszabbítva 2019. március 24-ig!
Nyitva tartás kedd-péntek 10-16h, hétvégén 10-18h.
 
 
A Fővárosi Képtár időszaki kiállítása két művészgenerációból és két, egykorú műcsoportból indul ki: ezeken keresztül mutat rá a Kádár-korszak képzőművészetének párhuzamos jelenségeire. Az egyik generáció már az ötvenes években befutott, majd az évtized végén művészileg sikeresen modernizálódó nemzedék, melynek magas társadalmi státuszát főiskolai katedra, állami megrendelések, múzeumi vásárlások és monumentális munkák jelzik. 1971-ben a Budapesti Történeti Múzeum Hincz Gyula, Somogyi József és Domanovszky Endre gyűjteményes kiállításának adott helyet. A BTM Kiscelli Múzeumának templomterében ezekhez a kiállításokhoz köthető műveket, többek között nagyméretű gobelineket láthatott a közönség.
 
Domanovszky Endre: Lovak, 1971
Fotó: Bakos Ágnes, Tihanyi Bence
 
A másik műcsoport létrejötte az ekkor kialakuló második nyilvánossághoz és egy jóval fiatalabb generációhoz kötődik. A ’60-as évek végén jelentkező művésznemzedék számos kísérletet tett arra, hogy bejusson a művészet intézményeibe, mielőtt ezek kudarcai miatt kialakította volna saját fél-nyilvános intézményeit. Az egyik ilyen kísérlet Beke László 1971-es Elképzelés című felhívásához kapcsolódik. Beke 28 fiatal művésznek küldött levelet, akik a megelőző években egy új, a képzőművészet hagyományos ágait és műfajait meghaladó programmal jelentkeztek. A kezdeményezés célja az volt, hogy a nyilvánossághoz nem jutó kortárs művészet és vizuális kultúra új tendenciái, a művészi gondolkodás dokumentálva legyen anélkül, hogy a művek megvalósítására sor kerülne. A magyar művészettörténet-írásban az Elképzelés projektjéhez kötődően 1971-et tekintik a magyar konceptualizmus kiindulópontjának.
 

Pinczehelyi Sándor: Elképzelés, 1971

Fotó: Bakos Ágnes, Tihanyi Bence

 
A kiállítás ráirányítja a figyelmet az egyidejű, de a történeti emlékezetben markánsan különváló jelenségekre és végső soron a múlt rekonstrukciójának az összetettségére. A párhuzamos projekthez Kaszás Tamás képzőművész készít egy installációt.
 
 
Kurátorok: Hegyi Dóra, László Zsuzsa (tranzit.hu), Leposa Zsóka, Róka Enikő (Fővárosi Képtár), Százados László (Magyar Nemzeti Galéria)
Közreműködő képzőművész: Kaszás Tamás